Nagy. Nagyobb.
Együtt a legnagyobb!

Közreműködésünkkel a kis-, és középvállalatok is a nagyvállalati méretgazdaságosság előnyeit realizálhatják. A megrendelés kényelmes, egyszerű és gyors.

Rólunk

Társaságunk 2014-ben alakult, azzal az elsődleges céllal, hogy a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter ddgk.hu beszerzési összefogása, a „közös beszerzés projekt” koordinálását lássa el. A feladatok sikeres teljesítése ösztönözte, hogy a kereskedelmi tevékenység nyújtotta kedvezményes szolgáltatásokat és termékeket társaságunk a Klaszter tagjain túl további, elsősorban ipari vállalatok számára is elérhetővé tegye.

Üzletpolitikánk

A vásárlói igények gondos feltérképezése munkánk alapját képezi. Törekszünk arra, hogy partnereinknek olyan termékeket és szolgáltatásokat kínáljunk, melyek nem csupán minőségben, de árban is megfelelnek. Precizitásunknak, pontosságunknak és rugalmasságunknak köszönhetően bármilyen vállalatirányítási rendszerrel dolgozó partnerünkkel egyszerű az együttműködés.

Célunk

Elsősorban a dél-dunántúli régió kis- és közép vállalatainak kiszolgálása kedvező beszállítói feltételek és árak mellett, mellyel a költségek csökkenésén keresztül hozzájárulhatunk a régió versenyképességének növekedéséhez.e.

Partner a beszerzésben

Mi a beszerzésben nem a problémákat látjuk, hanem a megoldásokat szállítjuk. A megfelelő humánerőforrás megtalálása egyre nagyobb probléma, ráadásul a leggyakoribb cégméretek mellett képzett, specialista beszerzés fenntartása nem kigazdálkodható. Sokszor a beszerzés feladatait más munkakörrel együtt látják el, viszont az a vásárlási szemlélet, hogy „úgyis beépítjük az árakba” egyértelmű versenyhátrány. A mi közreműködésünkkel képzett specialisták tárgyalnak arról, ami az Önök versenyképességét javítja – és mi ott is keressük, ahol nem is gondolják, hogy megtalálható.

Miért minket választottak az összesítve 3.600 munkavállalóval évi 100 milliárd forint árbevételt termelő eddigi partnereink?

Sok éves, kipróbált, igazoltan működő, és bármely céges rendszerhez flexibilisen illeszkedő rendszer – amit az egyedi igényekhez igazítunk. Nincs többlet feladat – mi alkalmazkodunk!

Nekünk van kapacitásunk és energiánk a beszerzési megállapodások folyamatos nyomonkövetésére, felülvizsgálatára, újratárgyalására, az elérhető legkedvezőbb piaci feltételek kitárgyalására. Mi nem eladók vagyunk, hanem Vevők!

Több ezer termék közül választhat – és ha igényli megismerheti az azonos kihívásokra mások által már kidolgozott megoldásokat (best practices share), de kérhet tanácsadást is a szabványoktól az előírásokig.

Közreműködésünk növeli versenyképességét – és nem csak a kiadások csökkentésével. Kimutatásokat, analíziseket kérhet, amik bemutatnak folyamatokat, segítik döntéseit. Szolgáltatásunk nem költséget jelent, hanem hasznot hoz!

A megrendelés gyors, hatékony, és egyszerű – mégis folyamatként szabályozott.

Cégcsoportunk

Tekintse meg, mely más cégek tartoznak cégcsoportunkba!

Szolgáltatásaink

Panaszkezelés

Legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozása van? Ez esetben 2023. december 17-től jogszabályi törvény szerint köteles biztosítani foglalkoztatottjai számára egy minden előírásnak megfelelő Panaszbejelentő csatornát. Keressen minket és Panaszbejelentő szolgáltatásunkkal levesszük ezt a terhet a válláról!

További információ

Kenőanyagok

Partnereink versenyképes áron juthatnak hozzá beszállítónk által biztosított magas színvonalú, a piaci követelményeknek, valamint a világszabványoknak tökéletesen megfelelő csúcstechnológiás kenőanyagokhoz. Szakértő munkatársaink szakmai tanácsadással segítenek a megfelelő termékek kiválasztásában. Spóroljon velünk, keressen fel minket árajánlat kéréseivel!

Üzemanyag

Az Ön kiadásainak is jelentős részét teszi ki az üzemanyagfogyasztás? Akaratlanul is sokat tankol drága benzinkutakon? Kényelmesebb lenne időszakosan, átutalással rendezni a számlát? Partnereink a listaárnál is olcsóbban juthatnak üzemanyaghoz bármely MOL töltőállomáson. Takarítson meg akár milliós összegeket Ön is!

Papír-, írószer és irodaszerek

Szeretne szép és rendezett irodai környezetet teremteni? Jelentős kedvezménnyel tudjuk beszerezni a papír-írószer termékek és irodaszerek széles választékát a partnereink részére. Spóroljon Ön is!

Munkavédelmi eszközök és munkaruhák

Fontos Önnek a munkavállalók biztonsága? A nagy nemzetközi márkáktól a minőségi magyar termékekig a felhasználói igényeket maximálisan kielégítő, folyamatosan ellenőrzött minőségű termékek széles választékát nyújtjuk partnereinknek a legkedvezőbb áron. Ne hagyja ki!

Motorikus gáz (targoncagáz)

Partnerünkként kedvezménnyel juthat hozzá a MOL Nyrt. által gyártott és forgalmazott palackos energetikai/lakossági PB-gáz termékekhez és motorikus gázokhoz. Ha van gáz, akkor nincs gáz!

Csiszolás- és hegesztéstechnika

Kínálatunkban megtalálható csiszolástechnikai és hegesztéstechnikai termékek széles választéka, továbbá partnereink az ezekhez kapcsolódó számos gép és szerszám közül is válogathatnak. Megrendelőink részére minden igényt kielégítő, kiváló minőségű, megbízható és gazdaságos termékekkel állunk rendelkezésre. Keressen bizalommal!

Ipari épapír és vegyiárú

Ipari papír és vegyiáruk széles választékát biztosítjuk kedvezményes áron partnereink részére. Speciális igények esetén egyedi termékek gyártására is lehetőséget kínálunk. Használja ki a lehetőséget!

Árajánlatot kérek

Partnereink

Rólunk mondták

Az elején nem gondoltuk, hogy lehetséges ilyen komplex szolgáltatást bekapcsolni speciális vállalatirányítási rendszerünkbe, azt pedig végképp nem, hogy lehetséges az általunk addig elértnél kedvezőbb árak elérése – mindkettőt sikeresen megoldották.

Nagyvállalati vezető

Semmi nem változott, de olcsóbban vásárolunk, és más munkáknál hasznosabb kapacitásunk szabadult fel. Ráadásul most csak egy beszállítónk van a korábbi sok helyett, aki intéz mindent: szállítást, garanciát, ha kell, megfelelőségi dokumentációt – és mindezt nyilván is tartja!

Középvállalati vezető

Egyszerűen fasza (sic!)! Spórolok, és egy csomó munkát elvégeznek helyettem ingyen, amire eddig sem mindig volt időm.

Nem nagyvállalati vezető

Várjuk jelentkezését!

    Elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatót.